2010. július 20., kedd

Milyen volt MÁTRAVEREBÉLYEN?

Nagyon nehéz visszaadni szavakban azt a megtisztulást, feltöltődést, megnyugvást, amit itt éreztünk. Minden nagyon békés, csendes és nyugalmas. Szűz Mária lénye végig itt volt velünk. Előfordult, hogy látni véltük őt, és teljesen természetes volt mindenki számára, hogy látja, még azoknak is, akik spirituális látással nem rendelkeznek, vagy még csak most nyílik a harmadik szemük.
Mikor a fénypadon gyógyultunk, és a szentvízben a kis medencében meditáltunk, az emberek körénk gyűltek. Segítséget, tanácsot, gyógyítás leközvetítését kérték. Mikor mi öten végeztünk, s hátrafordultunk, azt láttuk, hogy csendben sorban állnak az emberek mögöttünk. Nagyon megható volt. Szájról-szájra terjedt. 
És már indultunk volna, s éppen azt terveztük, hogy megcsináljuk az utolsó Szűz Mária meditációt, mikor újabb emberek jöttek segítséget és tanácsot kérve. Összesen 21 lelket vezettek az égiek hozzám.
Kis csapatom huncutul, de türelmesen tűrte a szolgálatot. 
Gyertyákat gyújtottunk a szentkút körül  tisztelegve a hitnek, szeretetnek és bölcsességnek.
A végén áldást kértünk a templomban, és volt aki mécsest gyújtott. Majd közös fotózás után teli élménnyel búcsúztunk a szenthelytől. Visszajövünk még. Csodálatos volt. Az emberek itt nyitottak, hitük van, és a hely tiszteletet parancsoló.
Szerintem tele lettünk boldogsággal, szeretettel és békével. Szűz Mária lénye páratlan, mérhetetlenül tiszta.
Árad belőle a fény, a jóság és a szeretet. 
Nagyon szépen köszönjük ezt a csodálatos napot, hogy fényünket Szűz Mária fénye átragyogta és kitisztította.
Kedves velem kirándulók! Írjátok le személyes élményeiteket, hogy mások is érezzék a hívást erre a fantasztikus helyre. Köszönöm.

Milyen volt Szurdokpüspökin?

Első állomásunk a Hollósdomb volt, ahol a szent madár látható, s gyógyító vízű forrás oltja szomját az oda elzarándokló embereknek.
A helyet hatalmas bagócsok védik, de minket mégsem bántottak. Kedves nyugalom van itt, az emberek ide járnak a gyógyító vízért.

Nagyon érdekes meglepetésben volt itt részünk. Mikor elkezdtük volna a meditációt, egy férfi kérte, hogy csatlakozhasson hozzánk. Majd egy fiatal srác is részt vett a mi kis rituálénkon. Szívesen fogadtuk őket.
Az idősebb férfi igazi próbatétel volt mindannyiunk számára. Igyekeztem nagyon kedvesen és szeretettel terelgetni, elfogadni őt. A fiatal srác viszont nagyon befogadó volt, és azt gondolom, ez a nap megváltoztatta az életét, gondolkodását, új idő kezdődik a számára. Felejthetetlen élmény volt, mikor Szűz Mária megtestesült bennem, és együtt imádkozott vele, áldást kapott tőle, s éreztem végtelen tisztaságát, és jóságát, szeretetét.
Mindannyiunknak csodálatos érzés volt és egyben nehéz is az itt eltöltött idő.
A víz nagyon hideg, csontig átjárja a testet, s utána mikor már rendeződnek az energiák, nem érezni a metsző hideget, kellemessé válik a hőmérséklete.
Mindannyiunk nevében elmondhatom, hogy hálásak vagyunk az átélt élményért.
Köszönöm a megtiszteltetést, hogy ezt megélhettem, segíthettem, s közvetítője lehettem ilyen csodálatos erőknek, szentségnek, itt Szurdokpüspökin.

Buzdítalak benneteket bátran, akik velem voltatok, hogy ti is írjátok le véleményeiteket, átélt tapasztalataitokat. Ha megosztjuk másokkal, talán mindenki kedvet kap majd, hogy legközelebb velünk tartson, s személyesen is megélje ezeket a csodákat, belső utukat ők is bejárni kívánják. Köszönöm.

2010. július 12., hétfő

Július 17. szombat Gyógyítás Szűz Mária által-tájékoztató

Szeretném megosztani veletek, hogy a kirándulás nem jött össze úgy, ahogy én szerettem volna, mert csak 4 fő jelnetkezett. Ez bizony nem elég egy busz elindításához. De ha kis lépésekben kell haladnunk, hát akkor kis lépésekben tesszük.
MI ELMEGYÜNK!!!
S nagy reményekkel bízom benne, hogy felejthetetlen élményekkel fogunk gazdagodni. A következő csoportos meditáció már itt Pápán lesz a szokott körülmények között. Igazán nagy dologgal készülök. Mindenkit szeretettel várok majd augusztusban. Esetleg e-mailben lehet már most előre jelezni a kéréseket, problémákat, szívesen válaszolok minden kérdésre, minden új lelket szívesen fogadok a meditáción, vagy személyes kezelésen.

Szeretettel és áldással:


                                                     Tünde

2010. július 6., kedd

2010. Július 17-én Szűz Mária Gyógyítás Mátraverebélyen a Szentkútnál

Csodálatos utazásra hívlak benneteket, mely több lesz egy kellemes kirándulásnál egy remélhetőleg kellemes nyári napon.
Kérlek benneteket olvassátok figyelmesen amit leírtam, és legyetek szívesek továbbítani másoknak is, illetve a lehető leghamarabb visszajelezni nekem, ha részt kívántok venni ezen a csodálatos gyógyításon és spirituális emelésen. Határidőhöz vagyunk kötve, hiszen busszal mennénk, amit előtte egy héttel már ki kell fizetni.

Dobogókő csodálatos hely, különleges erők futnak itt össze, s itt dobog a bolygónk Szíve. Ez a kirándulás rövidebb és vélhetően olcsóbb lenne, természetesen  kellő spirituális erőkkel megfűszerezve. Azonban nem éreztem teljességet mikor tisztítottam, hogy ez lesz-e a megfelelő hely mindenki számára, aki gyógyulni, fejlődni szeretne. Valószínű a terület járhatósága ennek az oka.  Ezért tovább keresgéltem.

SZURDOKPÜSPÖKI-re bukkantam, ahol a gyógyító erővel bíró SÓLYOMMADÁR várja a gyógyulni vágyókat.
Kicsit távolabb fekszik Mátraverebély, ahol csodálatos gyógyulások történnek, s számos ember hálás  beszámolóit  hallgathatjuk a YouTube-on. Itt van a SZŰZ MÁRIA  Szentkútja, Szenthídja, a Gyógyíító Fénypad, ahol kifejezhetetlen változások , gyógyulások átélhetők. Itt van a Szűz Mária forrás is, mely zarándokhely napjainkban. A táltosok építették, tették járhatóvá, méltóvá egy kegyhelyhez, Máriához, hogy kényelmesen, rendezett, és ápolt környezetben gyógyulhassunk.
Mikor ezt megtaláltam nagyot dobbant a szívem, és éreztem, hogy ez már sokunknak tetszene, s szükségünk is van rá. Nem csak annak, akinek testi fájdalmai vannak, vagy egyéb betegségben szenved, hanem azoknak is felejthetetlen nap lesz , akik lelki problémákkal küzdenek, vagy minden rendben van az életükben és még teljesebbé kívánják tenni, szeretnének megelőzni testükben bármiféle elváltozást, betegséget, vagy spirituális emelést szeretnének kérni, erősíteni magukban a tiszta látást, hallást, tapintást, szaglást, minden érzékelést, és minden érzést.
Az út könnyen megtehető, akinek gondja van a járással az is kellemesen végig tudja sétálni azt a kis távot, amit a busztól gyalog kell megtennünk.
A környék tiszta, ápolt, gyakran mennek oda meditálni, tanulni, gyógyulni az emberek.

Mi vár ránk ezen a szép napon: már a buszon elkezdjük megalapozni a lelkünk befogadóképességét, meditálunk, légzőgyakorlatokat fogunk végezni, tisztítunk, hogy mire odaérünk kellőképpen balanszban legyünk, s elengedjük a hétköznapok fáradalmait. Én már indulás előtt összekapcsolódom az energiákkal, és minden jelentkező csakráját megtisztítom, illetve terhelő blokkjait, programjait eltávolítom. Így tökéletesen befogadóak, és kellőképpen tiszták leszünk, mikor megérkezünk.
Fehér ruhába fogunk átöltözni, aki abban jön, annak ez kipipálva. Ide minden spirituális ember fehérbe jön, kérlek benneteket legyetek egységesek, és húzzatok fehér ruhát. Ez a gyógyítás színe, az egymáshoz tartozásé, a közös célé, a tiszteleté, melyet az égi segítők, entitások, és szentek felé gyakorolunk, tudjátok, mint a csoportos meditáción már megszoktuk. Az átöltözéshez szükséges intimitást ügyesen megoldjuk.
Az erdő köszöntése után megkeressük a szent helyet, és mindenki iszik majd a gyógyító vízből, belelép a gyógyító forrásba, gyertyákat gyújtunk, virágokat helyezünk el a kápolnánál, meditálunk, s mindenki egyéni  segítséget kaphat a Fénypadon. Sétálgatunk egy kicsit beszélgetünk, kérhettek tanácsokat, amit Felső Én segítségével válaszolok majd meg, és ha szükséged van rá megajándékozlak egy tisztítással is. Közös mantrázással, rövid meditációval, imával búcsúzunk majd a szent helytől, Szűz Máriától.
Annyi üveget hozhattok magatokkal, amennyit haza tudtok majd vinni, hogy a szent víz tovább gyógyítsa testeteket, és tovább emelje lelketeket.
Hazafelé szintén meditálunk, és levezető gyakorlatokat végzünk, megbeszéljük az átélt eseményeket, lazítunk, és iszogatjuk a csoda vizet.
Korán indulnánk, és este érnénk haza. Ez a nap kicsit más lenne, mint a csoportos  meditáción már megszoktuk,  én már izgatottan várom.Egy igazi jó csapatként megismerhetnénk egymást kicsit, vagy ha valaki magában szeretne lenni, akkor neki is vannak ötleteim, hogy élheti ezt a napot meg a legteljesebb tisztaságban, és visszavonultságban.

Megtörtént gyógyulások: cukorbetegség, érszűkületes fájdalmak, migrén, keringési zavarok, izületi panaszok, magas vérnyomás, emésztési problémák, daganatok, és még sorolhatnám . Hallottam olyan véleményt is, ahol a hölgy elmesélte, hogy súlyos anyagi gondjai oldódtak meg, és rendeződött a magánélete, volt akinek párkapcsolati terhei szabadultak fel, és karmikus kötődések szűntek meg, akinek gyermeke gyógyult meg, pedig csak az anya ment el a kegyhelyhez.

Hozzatok magatokkal: -fehér ruhát
                                   -csere cipőt, vagy papucsot, 
                                   -cserezokni, kis törölköző,
                                   -gyertyák, mécses is jöhet, gyufa
                                   -élelem, valami könnyűt, ital,
                                   -polifóm, vagy kispárna,
                                   -szúnyogriasztó, napvédő,
                                   -egy szál virág, vagy kis csokor
                                   -üres üvegek, üvegpohár
                                   -kristályodat megmoshatod a gyógyító vízben
Részvételi díj:-buszköltség kb. 5000.-ft/fő   -minél többen leszünk, annál kevesebbet kell fizetni, .......
                     -közvetítések, meditációk, csatornázások
                       díja: 8.000.-ft/fő
                      -tehát kb. 13.000.-ft amit kérek szépen
                        előre befizetni,
                        hogy a buszt le tudjam foglalni.
                       -férőhely kb.: 45 fő
Határidő: júl. 11. este 18.00-ig, maximum júl. 12. délig

Jelentkezni még utána is lehet, aminek nagyon fogunk örülni, mert még kevesebből tudjuk kihozni akkor az utiköltséget, és több ember változását segíthetjük.
De kérlek benneteket, ne halogassátok a választ. Továbbítsátok minden ismerősötöknek , és engedjétek meg nekik, hogy ők döntsék el, hogy eljönnek-e.

Indulás:210júl.17.szombat kb. 6.30-még pontosítunk, érk.: kb. 22.00
            Pápa, Malomfogadó- Gyimóti út végén

Vallástól, hittől, vagy hitetlenségtől eltekintve bárki jöhet. Kérlek kicsi gyermeket most ne hozzatok, de fogok családos utat is szervezni, hogy ne csak a felnőttek gyógyuljanak, hanem a gyerekek is. Nekik más szervezésre, és hozzáállásra van szükségük, mint nekünk.

Jelentkezni: Kőhalmi Tünde  +36-70/535-1495   esetleg e-mailen: kohalmi.tunde@citromail.hu

Ne felejtsétek! Ez a nap numerológiailag a bőség, pénz, emelkedés napja. Minden, ami felfelé van...


Mindenkit nagy szeretettel várok, akit hozzám vezetnek az égi segítőim. Köszönöm.